LevendulaProgram

képzeld el, hogy süt a nap, fúj a friss szél a tengerről, és csodálatos illat vesz körül.. amerre nézel, minden liláskék.. Provence-ban vagy, egy levendula-mezőn. Harmóniaban vagy Isten akaratával, a világegyetem rendjével és önmagad belsejével

TÜRELEM ÉS HÁLA

Iszlám pszichológia

 

Ibn Qayyim al-Jawziyyah műve alapján

 

A FORDÍTÓ ELŐSZAVA

 Olyan korban élünk, amikor a Nyugat elsöprő hatása két fő irányban összpontosul. Ezek egyike az azonnali kielégülés elvárása, minek hatására kevés az olyan ember, aki felkészült rá, hogy várjon, keményen dolgozzon, vagy időleges nehézségeket kelljen elviselnie az eredmény elérése érdekében. A televízióban és a mozikban a vagyon és az erő világát látják, és ezt akarják, most. Ebben a világban elvárják az azonnali kielégülést, és lássuk be, mennyire nehéz lehet az ilyen embernek, hogy akár gondoljon is a halál utáni életre való felkészülésre. A Nyugat által promótált másik ideál a szuper-emberé. Itt is főként a tv-t és a mozit okolhatjuk, amiért megtöltik az emberek fejét azzal a tudattal, hogy minnél erősebb és vagyonosabb valaki, annál szabadabban teheti, amit akar, a következmények tekintetbe vétele nélkül. "Az erősebb marad életben" elvében igazolni látják a gyengék elpusztítását. A függetlenség és felsőbbség keresésében ezek az Isten nélkül élő emberek a világot egy élő pokollá változtatják, ahol a versengés és a konfliktusok mindennaposak. A bűnözés növekszik, a vallás és a morál már nem jelent visszatartóerőt többé, és ennek nyomában a félelem és a bizonytalanság érzése terjed szét. Az idegbetegség és a pszichológiai rendellenességek a negatív nyugati hatások későbbi következményei.

Az Iszlám útja éles ellentétben áll a Nyugat tendenciáival. A Teremtőnk ismeri legjobban az emberi lélek felépítését, és a Korán és a Szunna útmutatásai tökéletes harmóniában vannak az emberi természettel. Ezért is nevezik az Iszlámot Din al-fitrah-nak (azaz az ember természetes állapotának vallásának). Muszlim tudósok és tanítók az emberi viselkedés és pszichológia mélyreható és széleskörű ismeretére tettek szert, amely a Korán és a Szunna útmutatásaiban gyökerezik. Századokkal napjaink előtt tudósok felállították az Iszlám koncepcióját, mely által bárki, aki útmutatást keres a tökéletességhez vagy az akaraterő megszerzéséhez, megtalálja azt. Ahelyett, hogy egyedül fáradoznánk, és csak saját magunknak akarnánk megfelelni, az Iszlám utat mutat, hogy Allah tetszéséért keressük a tökéletességet, és az Ő segítségét kérjük ehhez.

Olyan fontok iszlám ideáljaink vannak, mint az ubudiyyah (Allah igazi szolgájának lenni), ami által az ember kapcsolatba kerül az univerzum leghatalmasabb erejével, Allah erejével; tawakkul (Allah-ba helyezni bizalmunkat), amivel kapcsolatban ezt tanácsolta a Próféta (SAAS) "Aki az emberek közt a legerősebb kíván lenni, helyezze bizalmát teljesen Allah-ba"; és a sabr (türelem, tűrés, állhatatosság), ami által az ember a nehézségeket büszkén viseli, a könnyű helyzetet pedig arrogancia nélkül fogadja.

Ibn Qayyim al-Jawziyyah (l292-l350) ezen tudósok egyike volt. Teljes nevén Muhammad ibn Abi Bakr Ayyub ibn Sa`d az-Zar`i, ŰŰa kunya-ja Abu Abdullah Shams al-Din volt, de Ibn Qayyim al-Jawziyyah-ként jobban ismert. Damaszkuszban, Szíriában született, és al Jawziyyah iskolájának tanfelügyelőjének (al qayyimnak) a fia volt. A muszlim világban eben az időben sok lázongás volt, amely a mongol csapatok támadásait szenvedte el. Ugyanakkor ez az időszak jelentős volt tudományos szempontból is. A nagyszerű tudóstól, Ibn Taymiyyah-tól is tanult és Ibn Kathir kortársa is volt.

Jelen mű Ibn Qayyim híres műve, Uddat as-Sabirin wa Dhakhirat as-Shakirin (szó szerint A Türelmes Eszközei és a Hálás Befektetései) átdolgozott fordítása.A mű két szorosan összefüggő fogalommal, a türelemmel és a hálával foglalkozik. Bár gyakran "türelem"-nek fordítják, az arab sabr szó jelentése tágabb és mélyebb ennél. A szövegkörnyezettől függően jelenthet állhatatosságot, türelmet, tűrőképességet, kitartást stb. A sukr szó "hálát" vagy "köszönetet" jelent. Ahogy a könyv bemutatja, a türelem és a hála egy érem két oldala, szorosan összefüggő viselkedésformák, melyeket a muszlim embereknek érdemes elsajátítania és az élet minden területén gyakorolnia.

Ez a fajta gyakorlati lelki tanács olyan dolog, melyre a mai muszlimoknak sürgető szüksége van. Nem üres rituálék sorozata, vagy mondatok, melyeket ismételgetni, recitálni kell, az Iszlám egy holisztikus életvitel: ha csak egy részét alkalmazzuk, az egyensúly felborul. Az Iszlám legfontosabb aspektusa, aminek mindig kísérnie kell a formális "rituálékat" és a dua-k és a dhikr olvasását, az az állandó megemlékezés Allahról, az állandó kapcsolat Allahhal. Az igazi iszlám türelmes attitűd kifejlesztése hozzásegít ennek eléréséhez.

Habár ez a mű hat évszázaddal korábban íródott, Ibn al-Qayyim sokat tud adni a modern olvasónak is. A Nyugat csábító hatása és a saját muszlim társadalmaink között örlődve Ibn al-Qayyim mindenek előtt praktikus tanácsai egy igazabb Iszlám utat mutatnak insaAllah.

Határozott meggyőződésem, hogy az Iszlám választ tud adni számos pszichológiai problémára, amivel a mai ember együtt él, úgymint a szorongás, a depresszió, az önbizalomhiány vagy a függőségek stb. Éles kontrasztban a Nyugattal, ami az "egó"-ra koncentrál, az Iszlám arra buzdít, hogy tekintsünk túl saját magunkon, és Allahra figyeljünk. Azáltal, hogy ezt megtesszük, közelebb kerülünk teremtésünk valódi céljához, és ez békét teremt önmagunkkal és Teremtőnkkel egyaránt. Ez a könyv egy sorozat (Az Iszlám Pszichológia felé) első kötete, amely insaAllah elhozza Iszlám örökségünk szellemi és lelki előnyeit azoknak a muszlimoknak, akiknek nincs lehetőségük a műveket eredeti arab nyelven élvezni.

 

                                                                                                                         Nasruddin al-Khattab

                                                                                                                            l996 December

Biszmilláh ElRráhmán ElRáhím

 

A SZERZŐ ELŐSZAVA

Dicsőség Allahnak, a Türelmesnek (as-Sabur), a Hálásnak (ash-Shakur), a Legmagasságosabbnak (al-Aliyy), a Leghatalmasabbnak (al-Kabir), a Mindent hallónak (as-Samíi), a Mindent látónak (al-Basír), a Mindent tudónak (al-Alim), a Legerősebbnek (al-Qadir), Akinek az ereje irányít minden egyes teremtményt, és Akinek az akarata uralkodik minden egyes eseményen. Olyan erővel hívta fel az embereket, hogy keszüljenek a túlvilágra, hogy még a halottak is hallották. Tanusítom, hogy nincs más Isten, csak Allah, és tanusítom, hogy Muhammad az Ő szolgája és küldötte, a teremtményei legjobbja, aki nem sajnálta a fáradozásokat, hogy az Ummának jó tanácsokat adjon, a legtürelmesebb Allah ítéletének elfogadásában és a leghálásabb az Ő áldásaiért. Ő valóban átadta Allah üzenetét, hirdette az igazságot, és kitartott Allah útján úgy, ahogy egyetlen másik ember sem őelőtte. Követte Allah parancsait türelmesen és hálásan, amíg el nem nyerte Allah tetszését és elérte a türelem legmagasabb fokát, amit még nem értek el.

A türelem, vagy a türelmes önmegtartóztatás a tudósok közös megegyezése szerint elengedhetetlen, és a hit (iman) fele, melynek másik fele a hála (shukr). A Korán a türelmet körülbelül kilencvenszer említi. A türelem kapcsolata a hittel olyan, mint a fejé a testtel, és akinek nincs türelme, nincs hite sem. Allah elrendelte a türelmet a hivőknek e következő ayaban:

"Ó ti, akik hisznek! Keressétek a segítséget a türelmes önmegtartóztatásban (sabr) és az imában..."

                                                                                                                                 (al-Baqarah 2:l53)

A türelmet Allah a Paradicsomba való bejutás feltételévé tette, mely megvéd a Pokol tüzétől; az Ítélet napján Allah ezt fogja mondani:

"Megajándékozom őket ezen a napon türelmükért és állandóságukért: ők tehát azok, akik elnyerték a Kertet..."

                                                                                                                                  (al-Muminun 23:lll)

És Allah ezt rendelte a türelmeseknek:

"...(ez a helyes...)állhatatosnak és türelmesnek lenni fájdalomban, szenvedésben és ellenkezésben és minden aggasztó helyzeten keresztül. Az ilyen emberek igazak, Isten-félők"

                                                                                                                                  (al-Baqarah 2:l77)

És:

"...Allah azt szereti, aki állhatatos"

                                                                                                                                   (Al Imran 3:l46)

Allah elmondta, hogy Ő a türelmesekkel van. Ez egy különleges kapcsolat (ma`iyyah), ami azt jelenti, hogy megvédi őket és segít nekik, és ez felül áll az átlagos kapcsolatokon, ami a hívőkre és hitetlenekre is vonatkozik, mivel Allahnak tudomása van róluk és látja őket. Allah ezt mondta:

"...És légy türelmes és állhatatos, mert Allah azokkal van, akik türelemmel vannak"

                                                                                                                                   (al-Anfal 8:47)

A Próféta (SAAS) azt mondta nekünk, hogy a türelem csupa jóság és jót hoz "Nincs jobb ajándék, mint a türelem" - mondta. Omar ibn al-Khattab ezt mondta: "Az életünk legszebb napjait a türelem tette azzá"

Ez a könyv azért íródott, hogy megvilágítsa a türelem sürgető szükségét és hogy megmagyarázza, hogy boldogságunk az evilágon és megmenekülésünk a túlvilágon a türelmen múlik. Ez a könyv tartalmazza mindazt a jót, amit a türelem hozhat, és az olvasó profitálhat tanácsaiból és tanításaiból. Ami jó ebben a könyvben, az Allah segítségével jó, és ami hibát tartalmaz, az a sátántól van. Allah bocsásson meg az írónak, a kiadónak és a fordítónak. Allah a Leghatalmasabb segítő, Őbelé helyezzük bizalmunkat.

 

                                                            ELSŐ FEJEZET

                                                  A TÜRELEM DEFINÍCIÓJA

 

A sabr arab szó, melynek gyökere maradni, visszatartani, megállni. Egy arab kifejezés "Ezt és ezt sabran ölték meg" azt jelenti, hogy az illetőt elfogták és megkötözték, amíg meg nem halt. Lelki téren a türelem azt jelenti, hogy visszatartjuk magunkat attól, hogy pánikoljunk vagy elveszítsük a reményt, hogy visszafogjuk a nyelvünket a panaszkodástól, és hogy megállítsuk a kezünket attól, hogy arcunkat csapkodjuk, könnyezzünk és a ruháinkat tépkedjük szenvedés vagy stressz esetén.

 

MIT MONDANAK A TUDÓSOK A TÜRELEMRŐL

Néhány tudós úgy definiálja a türelmet, mint pozitív emberi karaktert, pozitív lelki hozzáállást, melynek birtokában vissza tudjuk tartani magunkat attól, ami nem jó. Az ember nem élhet helyes módon, egészséges életet türelem nélkül.

Abu Uthman ezt mondta: "Akinek van türelme, az előlészült a nehézségek elviselésére." Amr ibn Uthman al-Makki ezt mondta: "A türelem azt jelenti, hogy közel állunk Allahhoz, hogy elviseljük a csapásokat, amiket küld, panaszkodás, szomorúság nélkül." Al-Khawwas ezt mondta: "A türelem jelentése a Korán és a Szunna törvényei szerint élni." Egy másik tudós ezt mondta: "A türelem azt jelenti, hogy nem panaszkodunk." Ali ibn Abi Talib ezt mondta: "A türelem jelentése Allah segítségét kérni."

 

JOBB TÜRELMESNEK LENNI NEHÉZSÉG IDEJÉN, VAGY PEDIG AZ OLYAN HELYZETBEN LENNI JOBB, AMELY NEM IGÉNYEL TÜRELMET?

Abu Muhammad al-Hariri ezt mondta: "A türelem azt jelenti, hogy nem látunk különbséget a könnyű és a nehéz idők között, és mindig elégedettek vagyunk." Én, Ibn Qayyim azt mondom: ez túl nehéz, és nem így vagyunk teremtve. Allah úgy alkotott meg bennünket, hogy érezzük a különbséget könnyűség és nehézség között, és mindaz, amit tehetünk, hogy visszafogjuk magunkat a kétségbeeséstől stresszhelyzetben. A türelem nem azt jelenti, hogy egyformán érezzük magunkat a könnyű és a nehéz esetekben. Ez túl van a képességeinken, ez nem a természetünk része. A könnyű idők jobbak számunkra, mint a nehéz idők. Ahogy a Próféta (SAAS) mondta az ismert du`a-ban (fohászban) : "Ha nem haragszol rám, akkor mindegy, mi történik velem, de mégis szívesebben venném jótéteményeidet és áldásodat." Ez nem mond ellent a hadithnak, ami azt mondja: "Senkinek nem adhatnak jobb ajándékot a türelemnél", mert erre van szükség, ha megpróbáltatás, vagy csapás ér. De a könnyebbség mindig jobb.

 

TÜRELEM ÉS PANASZKODÁS (SHAKWAH)

A panaszkodás (shakwah) két fajtára osztható: az első fajta, panaszkodni Allahnak, nem mond ellent a türelem fogalmának. Ezt számos Próféta példája alátámasztja, például amikor Yaqub (Jákob)(AS) mondta: "Aggodalmamat és kétségbeesésemet csak Allahnak panaszolom el"

                                                                                                                                                                                (Yusuf l2:86)

Korábban Yaqub (AS) ezt mondta: "sabrun jamil" ami azt jelenti, hogy a türelem tetszetős számomra.

A Korán ezt mondja Ayyubról (Jób): "És (emlékezz), amikor Ayyub elsírta Urának: Valóban nehézség súlytott engem..."

                                                                                                                                                                  (al-Anbiya`2l:83)

A Próféta (SAAS) így fohászkodott Urához: "Ó, Allah, megvallom neked gyengeségemet és tanácstalanságomat" Musa (Mózes) (AS) így fohászhodott: "Ó, Allah, minden dicsőség Téged illet, csak Neked panaszkodom, Te vagy az egyetlen, Akinek segítségét kérjük és Akibe bizalmunkat helyezzük, és nincs más erő, csakis a Te segítségeddel."

A panaszkodás másik fajtája, amikor embereknek panaszkodunk, direkt módon, szavakkal, vagy pedig indirekt módon, viselkedésünkkel és külsőnkkel. Ez ellentmond a türelemnek.

 

ELLENTÉTES ERŐK

Pszichológiai értelemben minden emberben két erő munkálkodik. Az egyik a "hajtóerő", ami a tettek végrehajtására bíztat, a másik pedig a visszatartó erő, amely más tettek végrehajtásától visszatart. A türelem magában foglalja mindkettőt, a hajtóerőt, ami a jó tettek felé vezet, és a visszatartó erőt, ami a magunk, vagy mások számára káros tettektől tart vissza.

Néhány embernek erős a türelme a jó dolgok végrehajtásában, de gyenge, amikor káros dolgoktól való visszatartásra kerül sor, úgy találhatjuk, hogy ez a személy elég türelmes a hit cselekedeteihez (salah, sawm, hajj), viszont nincs türelme a vágyainak ellenállni, és így elkövet haram tetteket. Ezzel ellentétben olyan is van, hogy egy embernek elég türelme van a tiltott dolgoktól visszatartania magát, viszont a kötelező ibadah végrehajtásához gyenge a türelme. Ezek után szükségtelen mondanom, hogy a legjobb az emberek közül, aki mindkét türelemmel rendelkezik.

Tehát lehetséges, hogy egy ember türelmes ahhoz, hogy egész éjjel álljon és imádkozzon, és kitart a legnagyobb hőség vagy hideg közepette is, viszont nincs türelme ahhoz, hogy lesüsse a szemét és visszafogja magát, hanem megnéz nőket. Egy másiknak lehet, hogy nioncs problémája, hogy a pillantását kontrollálja, de hiányzik a türelme ahhoz, hogy támogassa a jót és megtiltsa a rosszat, és olyan gyenge, hogy nem bír ellenállni a kuffar és musrikunnak (hitetleneknek). Sok ember híjján van a türelemnek némelyik esetben, és néhányan minden esetben.

 

A TÜRELEM TÁGABB DEFINÍCIÓJA

Egy tudós azt mondta: " A türelem azt jelenti, hogy valakinek a társadalmi és vallási elkötelezettsége erősebbek, mint a vágyai." Természetes, hogy mindenkinek vannak vágyai, de a jóérzés és a vallásos motívum korlátozza ezeket. Ez a két erő harcban van egymással: néha a józanság és a vallás nyer, néha pedig a vágyak kerülnek előtérbe. A küzdőtér pedig az ember szíve!

A türelemnek sok más neve is van az élethelyzetnek megfelelően: ha a türelem a szexuális vágy korlátozásában mutatkozik meg, akkor erkölcsösségnek hívjuk, melynek ellentéte az erkölcstelenség, házasságtörés. Ha a türelem abban nyilvánul meg, hogy valaki képes féken tartani az étvágyát, akkor önkontrollnak hívjuk, aminek az ellentéte a telhetetlenség. Ha abból áll, hogy tartjuk a szánkat olyan dologról, amit nem illik kibeszélni, akkor diszkréciónak hívjuk, melynek ellentéte a plelykásság, hazúgság, mások titkainak kiszolgáltatása. Ha abban mutatkozik meg a türelem, hogy az ember elégedett azzal, amije van, akkor elégedettségnek nevezzük, melynek ellentéte az elégedetlenkedés. Ha valaki képes visszatartani a mérgét, akkor béketűrőnek nevezzük, melynek ellentéte a forrófejűség. Ha abból áll, hogy visszatart attól, hogy elfussunk, akkor bátorságnak hívják, melynek ellentéte a gyávaság. Ha visszatart attól, hogy bosszút álljunk, akkor megbocsátásnak nevezzük, melynek ellentéte a bosszú. Ha eltántorít attól, hogy tüskések legyünk, akkor kedvességnek hívjuk, melynek ellentéte a barátságtalanság. Ha visszatart attól, hogy lusták legyünk, akkor dinamizmusnak nevezzük. Ha pedig visszatart attól, hogy másokat hibáztassunk, akkor lovagiasságnak nevezzük, (muru`ah szó szerint emberiességet jelent). Különböző neveken nevezzük különböző helyzetekben, ami egyezik, az a türelem jelenléte. Ez azt mutatja, hogy az Iszlám teljes mértékben a türelemre épül.

 

LEHETSÉGES ELNYERNI A TÜRELEM KÉPESSÉGÉT?

Ha valakinek nem türelmes az alaptermészete, elérheti, ha úgy viselkedik, mintha türelmes lenne, amíg az második természetévé nem válik. Ezt mondta a Próféta (SAAS) a hadithban: "Aki megpróbál türelmesnek lenni, annak Allah segíteni fog, hogy valóban türelmes legyen." Egy személy képes kontrollálni szexuális vágyait, lesütni a szemét, amíg ez már a természetévé válik. Ugyanez áll más kedvező tulajdonságokra, mint az állhatatosság, a nagylelkűség és a bátorság.

 

                                                          MÁSODIK FEJEZET

                                               A TÜRELEM KÜLÖNBÖZŐ FORMÁI

 

A türelem lehet fizikai vagy lelki jellegű, és mindkét típus lehet választott vagy kényszerű, a következőképpen:

·                    Választott fizikai türelem: például szándékosan kemény munkát végezni.

·                    Kényszerű fizika türelem: türelmesen tűrni a betegséget, az ütlegelést, vagy a különösen meleg vagy hideg időt.

·                    Szabadon választott lelki türelem: elhatárolódni olyan dolgoktól, melyeket mind a Sharia, mind az általános emberi érzések rossznak ítélnek.

·                    Kényszerű lelki türelem: türelemmel tűrni az erőszakos elszakadást a szeretett személytől.

 

A TÜRELEM KÜLÖNBÖZŐ FOKAI

 

Ahogy fent említettük, a türelemnek két fajtája van, választott, vagy kényszerű. A választott türelem magasabb szintű a kényszerűnél, hiszen az utóbbira minden ember képes, az előbbi viszont nem mindenki számára véghezvihető. Ezért Yusuf (József) türelme al-Aziz feleségének való ellenszegülésben és türelme az ezért kapott büntetés elviselésében magasabb szintű, mint türelme bátyjai tetteit követően, amikor egy verembe dobták, elválasztották apjától és eladták rabszolgának. Ez a felsőbb rendű, választott türelem a próféták tulajdonsága, Ibrahimé (Ábrahám), Musaé (Mózes), Nuhé (Noé), Isaé (Jézus), és a Próféták Pecsétjéé, Muhammadé (SAAS). Türelmük abban nyilvánult meg, ahogy hívták az embereket Allahhoz, és ahogy Allah ellenségei ellen küzdöttek.

 

AZ EMBEREK ÉS AZ ÁLLATOK TÜRELME

 

A fent említett négy fajta türelmet csak emberekre alkalmazzuk. Az állatok csak azzal a két fajta türelemmel rendelkeznek, amelyben nincs választás, amelyek kényszerűek, az embert az különbözteti meg, hogy ő választhatja is a türelmet. Habár sok ember csak a türelem azon fajtáinak képességével rendelkezik, amelyekkel az állatok, vagyis a kényszerű türelemmel.

 

A DZSINNEK TÜRELME

 

A dzsinnek is rendelkeznek a türelem képességével, mivel az emberhez hasonlóan ők is felelősek a tetteikért. Hozzánk hasonlóan türelemre van szükségük ahhoz, hogy teljesítsék az Allah iránti kötelezettségeiket. Felvetődik a kérdés: vajon ugyan olyan módon felelősek a tetteikért, mint mi, vagy más módon? A válasz az, hogy az olyan kérdésekben, amelyek az érzésekhez, az érzelmekhez kapcsolódnak, ők is felelősek, csakúgy, mint mi, és azonos az a megkötés, hogy Allahért szeressünk, Allahért gyűlöljünk, hogy higgyünk, hogy hívőket fogadjunk barátainkká hitetlenek helyett, stb. Viszont a fizikai kérdésekben, mint a ghusl vagy a  wudu`, a halottmosdatás vagy a körülmetélés, ők nem hasonlóak az emberekhez. Ezekben a kérdésekben feladataik az adottságaiknak megfelelőek.



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 3
Tegnapi: 10
Heti: 39
Havi: 257
Össz.: 87 901

Látogatottság növelés
Oldal: szabr&sukr
LevendulaProgram - © 2008 - 2024 - levendulaprogram.hupont.hu

A HuPont.hu weblapszerkesztő. A honlapkészítés nem jelent akadályt: Honlapkészítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »