LevendulaProgram

képzeld el, hogy süt a nap, fúj a friss szél a tengerről, és csodálatos illat vesz körül.. amerre nézel, minden liláskék.. Provence-ban vagy, egy levendula-mezőn. Harmóniaban vagy Isten akaratával, a világegyetem rendjével és önmagad belsejével

-Hány éves vagy?

29

 

-Hány éves korod óta vagy muszlim?

2002 nyarán lettem igazából, de úgy érzem, mindig is muszlim voltam.

  

-Mirõl kellett lemondanod a korábbi életedhez képest?

Az alkoholos bulikról, de azt hiszem ez nem nagy veszteség. A szűk, szexi ruhákról, de az az igazság, hogy az utcai beszólások ezáltal megszűntek, szégyenlősebbé váltam.

 

-Hogyan tudnád megfogalmazni az iszlám értékét?

 Az életem értelme. Remélem, hogy Isten nem hagy engem tévelyegni, hiszen kivezetett engem abból az állapotomból, hogy nem voltam tudatában annak, hogy ez a világ mennyire ámító, hiábavalóság volt minden egyes nap, amit úgy töltöttem el, hogy nem gondoltam Istenre. A népbutítás iszonyú méreteket öltött, az iszlám segít, hogy tisztán lássak. Nem csak azt mutatja meg, hogyan kell érezni, mi a helyes, hanem azt is, hogy hogyan éljek helyesen.

     

-Hogyan változtak meg a családi szokások? (karácsony, stb.)

Ők karácsonyra adnak nekem ajándékot, én mindig, ha meglátogatom őket. És ramadánkor különleges ajándékokat is szoktam tervezni. Nincs disznó a hűtőben, ha megyek. Egyébként tisztelik, hogy muszlim vagyok, és remélem ők is azok lesznek. Többet látogatom a rokonaimat, mint mielőtt muszlim lettem. Megbocsátottam azoknak akik kihasználtak, vagy megbántottak.

     

-Volt-e a férjednek (ha van) valamilyen befolyása arra, hogy muszlim légy, illetve azóta az életviteledre?

Nincs férjem, de csak muszlim férjem lehet. Különben katasztrofális életem lenne. Nem szeretnék nem muszlim férjet.

     

-Milyen kritikák érnek az utcán?

Nem tudják sokszor miféle szerzet vagyok. Van aki krisnásnak néz, zsidónak, vagy egyszerűen csak idiótának tart, ha nyáron kendő van a fejemen. Van aki megkérdezte, hogy ez milyen népviselet. Mondták már, hogy biztos nincs hajam. Takarodjak haza. Pedig Magyar vagyok. De vannak pozitív kritikák is.

     

-Milyen volt a család, a barátok reakciója kezdetben, ill. azóta?

Gina a barátnőm mondta, hogy így milyen szép vagyok, meg azt is, hogy vonzó, mert olyan titokzatos. Később néha kritizálta, mert én is kritizáltam, azzal, hogy melegem van, meg ilyenek. Igazából egy barátság nem ezen kell, hogy alapuljon. Az igaz barát mindig melletted áll. Akár kendőt húz, akár miniszoknyát. Bár azok inkább csak elszedik a pasidat, vagy eladnak/rásóznak egy csávóra, akiről azt gondolják, milyen jól is jársz majd vele.

     

-Szerinted mi az iszlámmal kapcsolatos félreértések oka?

Ha az emberek sokat hallják, hogy valami rossz, azt el is hiszik, és nem járnak utána, mert vagy nem érdekli őket, vagy egyszerűen lenézik a másik embert, nem adják meg az őket megillető jogokat. A tudatlanság a legnagyobb baj, nem csak itt Európában, hanem sajnos a

muszlim világban is. Az iszlámot is korrumpálni próbálják, de hála Istennek, nem tudják, mert az írás jól őrzött. Nem azért, hogy másokat kritizáljunk, hanem, hogy az én saját maga, egyszer majd Isten előtt áll, és mindenről be kell majd számolni. Hogy mivel töltöttem az

időt, mire a pénzt, mit nézett a szemem, mit mondott a szám, mit adtam és mit kaptam, hogy éltem. Mindent. Az embereknek nincs idejük Istenre, és nem keresik az igazságot. Az igazság mindig fáj. Nem hiszik el, hogy képesek megváltozni.pedig lehet, mégha nagyon sok rosszat követtek volna is el. De nem érdekli őket. A történelem meg lett hamisítva. Ha utánajársz az Iszlám történelmének kezdeti időszakával kapcsolatos dolgoknak, látni fogod, hol volt Európa

és hol a Muszlimok. Mind a tisztaság, az erkölcs és a tudomány terén. Nem a muszlimok teszik naggyá az Iszlámot, hanem az Iszlám a muszlimokat.

     

-Mit tudnál mondani a többnejűségrõl?

Az igazi muszlim férfi nem használja ki a nőket, mint a nyugaton szokás egyéjszakás kaland, aztán mehetsz amerre látsz. Ezért legalább 50 korbács jár. Nem hagyják tengni-lengni leányaikat az utcán, féltik az erkölcsüket, mert egy leánygyermek a család becsületét jelenti, amiért egyébként sokan meghaltak már meg. Ha igazán jó hívő és erkölcsös ember vesz feleségül azzal a nő csak nyerhet, nem sok ilyen rohangál az utcán. A többnejűséget a háborúkban elesett férfiak miatt engedte meg Isten, hogy az özvegyek és árvák ne éhezzenek, ne maradjanak az utcán mindenki kénye-kedvére, hanem így védi őket. Az iszlám jog szerint a feleségeket egyenlő bánásmód illeti meg. Ezért aztán gazdagnak kell lennie annak aki több feleséget akar, hogy mindkettővel egyformán bánjon. Ha a nő elégedetlen, joga van elválni. Én is lennék második feleség, ha az ember nekem tetszene és az első felesége is szimpatikus nekem.

     

-Mit tartasz még fontosnak elmondani az iszlámról?

Isten kezében van minden adomány. Annak adja, akinek akarja mérték nélkül. És Isten Bölcs és mindenről tudomása van. Ha akarja gazdaggá tesz, ha akarja szegénnyé tesz. Ha akarja rangot ad, ha akarja megaláz. Övé a hatalom és a dicsőség és a képesség, és minden dolgok felett hatalma van.

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 2
Tegnapi: 10
Heti: 38
Havi: 256
Össz.: 87 900

Látogatottság növelés
Oldal: interjú egy muszlim lánnyal
LevendulaProgram - © 2008 - 2024 - levendulaprogram.hupont.hu

A HuPont.hu weblapszerkesztő. A honlapkészítés nem jelent akadályt: Honlapkészítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »