LevendulaProgram

Miért én?

Az emberek tudják, csak az lesz az övék, amiért keményen dolgoznak. Jó állás, társadalmi elismertség, vagyon – mindent megtesznek, hogy megszerezzék és megtartsák. És az erőfeszítés, az álmatlan éjszakák mindezt még értékesebbé teszik számukra.

Furcsa, hogy mindez nem jelenik meg a kapcsolatok terén. Ha nem működik minden azonnal, hát tovább állnak. Talán azért van ez, mert egyik félnek sem kell megtennie semmit érte. Nincs vesztenivalójuk, ha nem finom a hamburger, hát kidobom a kukába. Nem kellett a kapcsolatért semmit tenniük, nincs értéke, a hamburger többe kerül. Így nem csoda, ha nem dolgoznak azért, hogy fennmaradjon.

Egyedül az iszlámban kell a kapcsolatért tenni, várakozni, áldozatot hozni. Elfogad-e engem a családja? És őt az enyém? Mikor lehetünk már kettesben? Tudok én egyáltalán főzni? Van elég csinos ruhám? A férfiaknak biztos vagyok benne, hogy ezeknél súlyosabb aggodalmaik is vannak.

Miért van az akkor, hogy sok muszlim házaspár esküvő után nem sokkal a nem muszlimokhoz hasonlóan kezd el viselkedni? Eltűnik az odafigyelés, a megértés, csak az önzés marad. Mintha a befektetett energia addig tartott volna, hogy megszerezzék a kapcsolatot, de hogy magából a kapcsolatból kihozzák a legjobbat, arra már nem elég.

Ez olyan, mintha a kis irodista, mikor végre övé a panorámás iroda a zárható fiókkal, munkaidőben chatelne.

Valójában azt hiszem, arról van szó, hogy nem is tudjuk, mire vállalkoztunk. A fiatalok nincsenek tisztában vele, hogy a házasságért tenni kell, hogy a kapcsolatért dolgozni kell, hogy működjön. Arról meg még kevesebb fogalmuk van, hogy mit is kellene tenni pontosan.

A dalok a rádióban mind arról szólnak, hogy hogyan éljük túl egy kapcsolat elvesztését, hogyan álljunk talpra.

De hogy ott egy kapcsolat, két jó ember, és hogyan lesz belőlük egy pár, hogyan hozzuk ki ebből a legjobbat, erről nagyon kevés az információ.

Az első lépés, hogy felismerjük: van dolgunk.

Enyém az állás, amiről álmodtam! Én vagyok az igazgató!

Akkor most nincs lustálkodás, felkelek 5-kor, hogy biztosan beérjek. Ha kell, napközben három kávét is iszom, de elvégzem a feladatomat, hiszen nem akarom elveszteni ezt az állást. Nem akarom elveszteni azt, ahogy rám néznek a liftben, és azt, ahogy én nézek a bankszámlára a hónap végén! Most már nem álom a márkás ruhák, szép autók, vidéki ház…

Enyém az állás, amiről álmodtam! XY házastársa vagyok!

Akkor mostantól igyekszem többet csinálni abból, ami örömet okoz neki, és megpróbálok lemondani arról, ami idegesíti. Valamit valamiért. Képes vagyok kompromisszumokra, hiszen mennyivel jobb most, mint mikor egyedül voltam! És elnézem neki, ha esetleg valami nekem nem tetszőt csinál, hiszen nem vagyunk tökéletesek. De tudom, hogy fontos vagyok neki, hogy mellettem áll, hogy számíthatok rá. Van valaki, aki velem akar lenni, aki fáradozik az én érdekemben! Hát hogy ne tennék meg én is mindent, amit tudok, hogy boldogabb legyen, és hogy ne nézném el, amiben nem tökéletes?

A hétköznapi életben viszont sokszor a vezérigazgatónak könnyebb dolga van.

A különbség ott kezdődik, mikor az ember megkérdezi: na és ő?

Ezt az állásra nem lehet megkérdezni, az nem valaki, akitől viszonzást várunk, akivel a kölcsönösség az ideális állapot. A viszonzás a bankszámlán van, és amíg ez rendben van, az ember bármire képes.

Életünk párjától azonban nem mindig kapjuk azt, amit szeretnénk. Lehet, hogy sikerül visszafognunk magunkat, hogy ne kritizáljunk valamit, ő viszont legközelebb egy sokkal kisebb dologért beszól. Vagy egész nap nem tudunk senkivel beszélgetni, és várjuk, hogy majd este, de akkor a tévé fontosabb. Vagy elfogadjuk, hogy nincs ideje bevásárlást intézni, és nekünk kell hazacipelni két nagy szatyrot a buszon, de ha elfelejtünk valamit, nézze már el nekünk.

De a másik ember nem egy élettelen pénzügyi gépezet, amelynek az eredménye, hogy minden hónapban ott a számlán a visszajelzés, hanem egy hús-vér ember, érzésekkel, hangulatokkal, és ami még fontosabb, gondokkal, problémákkal, és nem biztos, hogy mindig képes úgy viselkedni, ahogy mi azt elvárnánk.

Az ilyen nem-megfelelő visszajelzésekkor kell feltennünk magunkban a kulcskérdést:

Miért is csinálom én ezt az egészet?

XY mosolyáért? És ha nem kapom meg? Akkor hiába volt minden?

Kinek a tetszését keresem?

Ha az emberek tetszését keressük, akkor ki leszünk nekik szolgáltatva. Sőt, sokszor nem is nekik, hanem azoknak a hatásoknak, amik rájuk hatnak. Hiszen a legtöbb esetben az ember nem a személyisége miatt reagál negatívan valamire, hanem mert a gondok súlya lehúzza, és képtelen a nagyobb odafigyelésre.

De tegyük fel, egyik nővérünk hozzámegy Udvarias Ubulhoz. Mindig észreveszi, ha felesége új ruhát vett (és támogatja is ebben!), soha nem felejti el a „kérem”, „köszönöm” szavakat, és mindig ízlik neki felesége főztje, ha esetleg odaégett, még ő vigasztalja.

Ha ez a lány a férje kedvéért tette mindezt, boldogan fog élni az Ítéletnapig.

Másik testvérünk viszont Hangulat Henrik felesége lett. Ez a férfi néha értékeli a felesége erőfeszítéseit, néha viszont csak sötét tekintettel néz maga elé, és veszekszik a telefonban a munkatársaival. Ha ilyenkor kimaradt a kedvenc fűszere az ételből, vagy nincs kivasalva a kedvenc inge, akkor feleségének sok türelemre van szüksége.

Ha ez a nővérünk férje kedvéért teszi a mindennapi dolgait, akkor élete nagy része boldogtalan lesz.

Ha viszont Udvarias Ubul felesége ott áll az Ítéletnapon, hiába várja a jutalmat a férjével való jó viselkedéséért. Hiszen megkapta már itt a földön. Ott csak akkor kapna jutalmat, ha Istenért tette volna mindezt. Ha Isten tetszését keresi, mikor a levest főzi, kétszeres jutalmat kap – itt a földön, és a Túlvilágon is.

Hangulat Henrik felesége élete mindenképpen szomorú, ha a férjének akar megfelelni, hiszen nem tud. Ha viszont Isten tetszését keresi, akkor Isten megjutalmazza azért, amit tett, és a férje változó viselkedése iránt tanúsított türelméért is. Ha esetleg igazságtalanságot szenved el, azért még plusz jutalom jár neki.

Ha Istenhez közeledik, Isten szeretni fogja, mondja Gábrielnek, hogy szeresse, Gábriel szeretni fogja, és mondja az egek lakóinak, hogy szeressék, az angyalok szeretni fogják, és nagy becsben lesz az emberek előtt is.

Tehát ha Istenért teszünk valamit, akkor azért jutalmat kapunk, és így vagy úgy, eljut a másik emberhez is.

Ha Istenért szeretünk, akkor ez a szeretet soha nem tesz minket kiszolgáltatottá.

Ha Istenért szeretünk, akkor nem az lesz a „menő”, aki kevésbé vonódott be érzelmileg, hanem azon fogunk versengeni, melyikünk szeret jobban.

Ha Istenért szeretünk, akkor nem azt kérdezzük, hogy „ő miért nem”, hanem, hogy „mit tehetek még”?

A szívek Allah kezében vannak, és Egyedül Ő az, Aki érzéseket képes beléjük tenni. Amit mi tehetünk, az kevés, de ez a mi hatáskörünk. Tegyünk meg mindent, amit tudunk, és a többit hagyjuk Allahra. Ő nem hagyja cserben azokat, akik Hozzá fordulnak. Meg fogja adni nekünk, amire szükségünk van az evilágon és a Túlvilágon is.

A HuPont.hu weblapszerkesztő. A honlapkészítés nem jelent akadályt: Honlapkészítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat